A Magyar Csillagászati Egyesület és a Zuglói Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat csillagászati pályázatokat hirdetett a zuglói iskolások számára. Az 1-4. osztályosok a holdutazás témakörében rajzokat kellett készíteniük, az 5-8. osztályosokat pedig arra kértük, hogy egy elképzelt interjút vagy egy utazási naplót írjanak az "Élet a Mars bázison 2150-ben" témakörben. Az április 22-ei határidőig nyolc iskolából 69 rajzot és 7 írásos pályaművet kaptunk. A "nagyok" pályamunkáiból egyértelműen kiderül, hogy mennyire aggódnak a Föld sorsáért, hogy tisztában vannak az emberi tevékenység káros hatásaival. Több pályaműben a Föld már lakhatatlan bolygó, ezért kell a Marson léteznünk, ahol persze nem igazán érezzük jól magunkat. Az alábbiakban Bori Tamás Ádám második helyezett írását mutatjuk be, amely egy képzelt riport a Mars polgármesterével.
Interjú a Mars bolygó polgármesterével, Dr. Bugyró Bojárral
/Interjúm elkészítéséhez Pirigyló Kátló tolmácsot kértem fel/
- A legelterjedtebb foglalkozások a homokvárépítő, gabonakör-készítő és a sivatagi
homokhordó mesterségek.
- Miből áll a gabonakör-építő munkája?
- Több évig tanulják ezt a mesterséget, nagyon fontos, hogy egyenlő és szabályos köröket
rajzoljanak a sivatagba, ezt művészi szinten el kell sajátítaniuk. A gabonakörtől függ, hogy a
marscsalád mennyire híres.
- Milyen fizetőeszközzel rendelkeznek?
- Nálunk nincsenek fizetőeszközök, nincsenek gazdagok és szegények. Viszont a
cserekereskedelem gyakori, pl. gabonakörök rajzolása sivatagi vár építéséért.
- Milyen az éghajlat bolygójukon?
- Forró, száraz az éghajlatunk, mindig nyár van, növényzet egyáltalán nincs.
- Betegség gyakori a bolygójukon?
- Nem, mert homokszemcséket szedünk, ami védekezőképességünket növeli. Néha azért mi is
megbetegszünk, homoknátha és marsköhögés előfordul.
- Vannak-e marsgyerekeik és ha igen, járnak-e iskolába?
- Természetesen nekünk is van családunk, marsgyerekeink tanulnak, de nem iskolába járnak,
hanem a marstanárok jönnek a családokhoz, kb. 38 000 tanár él jelenleg itt (ez bolygónk
lakosságának 30%-a). Főbb tantárgyaink: UFÓ-tan, Mars-nyelvtan, Bolygó-történelem,
SETI-tan (emberi nyelvre lefordítva Földvizsgáló programnyelv).
- Mivel közlekednek?
- Űrbuszokkal, sivatagi autókkal és porszemvasúttal. Minden család rendelkezik autóval, mert
enélkül szinte lehetetlen közlekedni.
- Van-e szórakozási lehetőségük?
- Sivatagi futóversenyt szervezünk marsévadként kétszer, porszínházban marselőadásokat
szerevezünk.
- Milyen a biztonsági rendszerük?
- Nagyon jó a biztonságunk, egy marsfelügyelőnk van, de tulajdonképpen nincs is rá szükségünk,
mert eddig még semmilyen bűncselekmény nem történt, itt mindenki kedveli a másikat, segítünk
egymásnak.
- Mit gondolnak az emberekről, Önök, marslakók?
- Sajnos nem gondolunk jókat az emberekről, nem értjük, miért teszik tönkre szándékosan a
Föld bolygójukat, sokkal jobban kellene vigyázniuk rá, mert így sajnos lehet, hogy nem
sokáig marad életben a bolygó.
- Mit üzen az embereknek?
- Törekedjenek arra, hogy egyetértés, szeretet legyen a Földön, vigyázzanak bolygójukra,
hogy még nagyon sokáig élhessenek rajta.

Hírek
Tudásbázis
Közösség
Csillagászat Éve 2009
MCSE
Cikkek