MCSE
A Magyar Csillagászati Egyesületről |
Legyen az MCSE tagja Ön is! »»
Egyesületünk nyitott, várjuk tagjaink sorába mindazokat, akiket a csillagászat bármely területe foglalkoztat: az érdeklődőket, az amatőr észlelőket, az ismeretterjesztőket, a pedagógusokat és természetesen a csillagászatot hivatásszerűen művelőket. Kiadványokkal, rendezvényekkel, tanácsokkal segítjük tagjainkat és minden érdeklődőt, hogy csillagászati ismereteket sajátíthassanak el, megfigyeléseket végezhessenek, távcsövet építhessenek. Egyesületünk tagjai illetményként kapják Meteor című havi folyóiratunkat és a Meteor csillagászati évkönyvet. A tagok kedvezményesen szerezhetik be egyesületi kiadványainkat, és ugyancsak kedvezményt kapnak rendezvényeink részvételi díjából. A csillagászat egyes részterületeivel foglalkozó amatőrök munkáját egyesületi szakcsoportok segítik: munkájukhoz a Meteor, valamint honlapjaink és levelezőlistáink adnak segítséget. Helyi csoportjaink az ország számos területén várják tagtársaink és az érdekődők jelentkezését. Ezek a helyi kezdeményezések elősegítik a hasonló érdeklődésűek egymásra találását, és egyszerre kínálják a csillagászati és a közösségi élmények lehetőségét. Jó kapcsolatokat tartunk fenn a hazai csillagászati intézményekkelés szervezetekkel, valamint számos külföldi társszervezettel. Helyi csoportjaink2009 elején a következő településeken működtek csoportjaink: Baja, Balatonfűzfő, Bóly, Dunaújváros, Esztergom, Győr, Hajdúböszörmény, Kaposvár, Kiskunság (Kecskemét-Harta-Kiskőrös), Kunszentmárton, Miskolc, Paks, Pécs, Sopron, Szeged, Tápiómente, Zalaegerszeg. Rendezvényeink, programjainkAz óbudai Polaris Csillagvizsgálóban rendszeres ügyeleti órákat, távcsöves bemutatásokat és szakköri foglalkozásokat, találkozókat tartunk. Felkérésre más helyszínen is vállalunk távcsöves bemutatókat és ismeretterjesztő előadásokat. A Polarisban tartott előadásokat és találkozókat az interneten is közvetítjük. Nyári táboraink kitűnő lehetőséget biztosítanak a csillagászat elméleti és gyakorlati alapjainak elsajátítására. Ifjúsági táborainkat a csillagászat iránt érdeklődő középiskolás korosztály számára szervezzük. Évente megtartott távcsöves találkozónk az ország amatőrcsillagászai számára nyújt kiváló lehetőséget megfigyelések végzésére és tapasztalatcserére. Az MCSE az interneten: www.mcse.hu és társaiEgyesületünk honlapja (www.mcse.hu) 1995 óta tájékoztatja az érdeklődőket. Itt közöljük programjainkat, észlelési ajánlatainkat, és innen lehet tájékozódni szakcsoportjaink és helyi csoportjaink elérhetőségéről is. Egyesületi szerverünk immár több mint száz különféle honlapnak ad otthont. Mind közül a leglátogatottabb 2005-ben indított, naponta frissülő, a 2008-ban az Év honlapja különdíjat is elnyerő hírportálunk (hirek.csillagaszat.hu). Kiadványaink
A Meteor csillagászati évkönyvet 1990 óta adja ki egyesületünk, a korábbi évkönyvek hagyományait követve. Részletes csillagászati kalendárium, számos magyarázó ábra mutatja be az adott év fontosabb égi jelenségeit. Hosszabb-rövidebb cikkekben tekintjük át az elmúlt időszak csillagászati eredményeit, bemutatjuk a hazai kutatóműhelyek tevékenységét. Évkönyvünk nélkülözhetetlen segédeszköz az amatőrcsillagászok és az érdeklődők számára. Tagjaink illetményként kapják, de beszerezhető egyesületünknél és a nagyobb könyvesboltokban is. Az Amatőrcsillagászok kézikönyve a színvonalas és rendszeres észlelőmunkához nyújt segítséget, sorra véve az amatőrcsillagászat hagyományos megfigyelési területeit, figyelembevéve a hazai amatőrök lehetőségeit. Segítséget nyújt azoknak, akik tájékozódni szeretnének arról, hogy milyen programokba kapcsolódhatnak be, milyen területeken végezhetnek értékes munkát akár kedvtelésből, akár abból a célból, hogy észleléseiket a csillagászat tudománya is hasznosítsa. Kézikönyvünk nem a teljesen kezdő amatőrök számára íródott – feltételezünk bizonyos alapismereteket, így például az égbolt, a csillagképek megfelelő szintű ismeretét. Központunk, a Polaris CsillagvizsgálóA Polaris Csillagvizsgáló Óbudán, a Barátság Szabadidő Parkban található. Az 1979-ben épült csillagvizsgálót 2001 óta az MCSE üzemelteti. Itt van a budapesti amatőrcsillagászati élet központja, ahol tagjaink és a csillagászat barátai rendszeresen összejönnek keddi klubestjeinken. Az érdeklődő amatőrök bekapcsolódhatnak a távcsöves bemutatókba és a csillagvizsgálóban folyó megfigyelőmunkába. Hetente három estén, kedden, csütörtökön és szombaton tartunk távcsöves bemutatást tagjaink és az érdeklődő nagyközönség számára (sötétedéstől 22:30-ig). Csoportokat – előzetes egyeztetés után– ettől eltérő időpontban is fogadunk. A bemutatókon a diákok, nyugdíjasok és pedagógusok kedvezményesen vehetnek részt, tagjaink számára minden program ingyenes. A tavaszi és őszi időszakban kedd esténként előadássorozatot tartunk. Tanítási időszakban szakköri foglalkozásokat tartunk általános iskolások és középiskolások számára. Ritka csillagászati események kapcsán intézményünk nagybemutatókat szervez, melyeken alkalmanként több száz érdeklődőnek nyújtunk maradandó élményt.
|